Célok és a kiégés

Pulai-Kottlár Gabriella pszichológussal a célokról és a kiégésről beszélgettünk.

Az élet minden területén fontos és hasznos, hogy meghatározzunk rövid és hosszú távú célokat.  Ez a coachingban is elengedhetetlen és kíváncsi voltam Ő hogyan gondolkodik erről, illetve hogyan kapcsolódhat mindez a kiégéshez is akár. Mindkét téma nagyon aktuális a mai világban.

Várnai-Látos Szilvia: Szerinted milyen egy jó cél?

Pulai-Kottlár Gabriella: Ami elsőre eszembe jut, hogy legyen értelme az életedben. Az életed fonalához jól illeszkedjen, legyen értéke. Az értékről eszembe jut, hogy mondjuk lehet az életedbe bányászni kincseket, amik számodra fontosak, értékesek, vagy valami miatt prioritást élveznek. A kapcsolataid, amik értékesek, és akkor ide jönnek be akár olyan célok, amik számodra értéket képviselnek.

Tehát, a jó cél valahol az gondolom, hogy mindenképpen értelmet, értéket képvisel, kincsként jelenik meg az életedben. Fontos az, hogy le legyen bontva a cél, kisebb célokra, alterületekre.

VLSz: Most, ahogy mondtad, szöget ütött a fejembe, hogy például kapcsolatokra is gondolhatunk. Érdekes, hogyha az ember célokról beszél, akkor sokszor csak a karrierre gondol.

Mondjuk, ha valaki rossz kapcsolattartó, és nehezen tartja életben a barátságait, akkor ez is egy nagyon jó cél lehet, hogy akkor tudatosabban keresem a másikat, vagy több programot szervezek.

PKG: Igen, ebből a szempontból, akár tudatosan is keresheted az életedbe a céljaidat. Hogy oké, van most egy nagy terved, és most nevezhetjük akár egy álomnak, vagy egy vágynak, de hogy utána a realitás talaján le tudjam bontani az odavezető utat. Annak tényleg legyenek olyan szakaszai, amik elérhetőek, de ugyanakkor munka is legyen benne. Amikor eléred - és lehet, hogy csak éppen az adott szakaszt - akkor annak nagyobb értéke lesz. Egy nagyobb kincsként fogod kezelni az életedben.  Bár közhely, de az odavezető út is, sokszor akár sokkal fontosabb is. Mivel sokszor magadról is megtudhatsz új dolgokat, születhetnek új ismeretségek, lehetőségek.

Az egész életünk során jönnek velünk szembe lehetőségek. De hogy éppen Te mire vagy fókuszálva, mit veszel ebből észre, az attól függ, hogy milyen életszakaszban vagy. Mi az, ami éppen neked prioritást élvez? Van-e most aktuálisan valamilyen akut nehézséged az életedben? Tehát mi az, amit hagysz elmenni magad mellett, és észre se veszed, és mi az, amit befogadsz, és elég nyitott vagy rá. Ha éppen egy olyan akut helyzetben vagy, akkor be van szűkülve a tudatod, és nem úgy fogsz nyitni semmi és senki felé.

VLSz: A másik kérdés, hogy melyen új célokat kell, vagy lehet a kitűzni, ha mondjuk az ember eljut egy kiégős életszakaszba? Jó ötlet lehet-e akkor előbányászni olyan régi kincseket, amiket még nem valósított meg? Itt van-e az ideje annak, hogy egy kicsit visszanyúljon ahhoz, amit régen akart, de nem volt rá lehetősége, vagy nem voltak meg hozzá az eszközei. Akár anyagi eszközei, mondjuk egy tanfolyam, vagy továbbképzés, utazás, hogy ez mennyire lehet motiváló, vagy mennyire jelenthet feltöltődést?

Vegyünk például egy vezetőt, aki úgy érzi, hogy teljesen kiégett a munkájába, nem tud feltöltődni se otthon, se a munkahelyén. Vajon az jó ötlet lehet-e, hogy elmegy megmászni a Kilimandzsáró, amire azelőtt nagyon vágyott? Az út során magáról is tanul, és egyébként elér egy célt, másfajtát, mint addig a mindennapokban.

PKG: Ez szerintem attól is függ, hogy éppen hol tart ebben a kiégéses szakaszban. Ezt úgy értem, hogy mennyire van még beszűkülve, vagy mennyire van tudatában akár annak, hogy ez már az a fázis, hogy - Én már ebbe benne vagyok, és ez már nem jó nekem, vagy most már tudom azt, hogy ez azért nem jó nekem, mert nem motivál már, vagy rossz helyen vagyok, vagy váltani kéne, vagy mással kéne foglalkozni…

Tehát ebben biztos, hogy egy coaching folyamat nagyon sokat tud segíteni, hogy hol vagyok Én éppen ebben a folyamatban. Utána megint csak az a kérdés: Ki tudom-e magam billenteni? Képes vagyok-e arra, hogy meglássam lehetőségeket?! Az is helyén van, ha valameddig én meg akarom élni azt, hogy igen, ez most nekem nem jó. A szenvedés is egy feladat az életünkben, abban is benne kell lenni, meg kell élni a mélypontokat, mert ott is tanulni fogunk valamit magunkról!

VLSz: Fontos hangsúlyozni, hogy a kiégés nem a coaching kompetenciája. Az azért már egy terápiába illő  téma, ott érdemes ezzel foglalkozni. Viszont a kiégés jeleit felismerni, az még jó coaching terület lehet! Amikor már érzem, hogy kezdem elveszteni a fókuszt, már nem vagyok olyan lelkes, kezdenek egyhangúak lenni a feladatok. Ezzel tudunk dolgozni és ránézni, hogy min lehetne változtatni, milyen új célokat lehet keresni? Mi tölt fel? Viszont hogyha innen nem tud elmozdulni az ember, akkor jó ha tovább megy!

Szerinted mik lehetnek a kiégésnek az első jelei? Vagy te hogy tudod ezt azonosítani?

PKG: Igen, ez elég klasszikus, hogy a kliens célt vesztett, motiválatlan. Nagyon nehéz, mert ahány ember annyiféle dolog lehet ebben, vagy jele lehet ennek. Klasszikusabb jelei, hogy már nincs kedvem bemenni, nincs kedvem együtt lenni azokkal a kollégákkal, akikkel együtt kéne dolgoznom. Amit eddig élveztem, már az sem tölt fel. Vegyük például azt, amikor kitüzök egy célt, és azt elérem. Mekkora volt az az ugrás például? Látok-e még utána magam előtt valami olyat, ami még tud motiválni? Vagy olyan magasra tettem a lécet, amit lehet, hogy évekbe telt mire elértem egy iszonyú kitartó szorgalmas munkával, de utána nem látok már tovább. Egy ilyen helyzetben, vannak ott akár más területek, vagy máshogy ránézve újabb célok? Ezt már viszont nem látja, mert annyira az az egy dolog lebegett a szeme előtt, és ott van egy nagy euforikus érzés, utána pedig nagyon gyorsan ki tud durranni a lufi, és ott marad az ember. Felteszi magának a kérdést, hogy mi van még? Hogyan tovább?

Újabb intő jel lehet, hogy egy szeretett hobbihoz sincs kedvem, már fel kelleni sincs kedvem. Akár a barátokhoz sincs se kedvem, se energiám.  Ez azért már egy súlyosabb állapot! Tehát mindenhol megjelenik az életem területén.

VLSz: Az is sokszor tetten érhető, hogy nem tudjuk megünnepelni magunkat, nem örülünk úgy az elért sikereinknek. Nehéz is úgy örülni valaminek, hogy olyan világban élünk, amikor az emberek nem figyelnek egymásra, elmegyünk egymás ellett, egy kicsit irigyek is vagyunk, egy picit felszínesek is. Ezt talán ki is kell vívni magunknak, hogyha elérek egy célt, akkor annak örüljek. Értékeljem saját magamat. Persze fontosak a visszajelzések is. Erről mit gondolsz?

PKG: Legyen egy olyan közeg, ahol tényleg elfogadnak, szeretnek, megértenek. Egy meleg, szeretetteljes közeged, ahol tényleg úgy tudnak neked örülni, hogy az neked is  egy belső, jó érzéssé tud válni. Tudnunk kell egymásnak örülni! Tudom és érzem, hogy mennyire szeretnek és fontos vagyok! Ez valóban igaz, hogy irigyek vagyunk egymással, részben szerepe van ebben a közösségi médiának, rendkívüli módon előtérbe kerültek a külsőségek.

VLSz: A felszínesség az, ami nekem is eszembe jut erről. Ezt látom magam körül, inkább a tágabb környezetemben, hogy felszínesen élik az emberek az életüket, és esetleg csak néhány olyan barát van, aki őszintén tud örülni veled együtt. Egyre nehezebb ilyen mély kapcsolódásokat kialakítani. Azért bízom benne, hogy léteznek még ilyen emberi kapcsolatok. A családban, a barátok között és a munkahelyen egyaránt. Fontosnak tartom, hogy magunk tegyük meg az első lépéseket, mert erre van ráhatásunk, ezért tudunk tenni. Ismét közhely, de a változás bennünk kezdődik!

Pulai-Kottlár Gabriella  pszichológus weboldala: drkottlar.hu